Joghurtos-tormás céklafőzelék sült sárgarépával

877_10202360139711493_269421023_n.jpg

Egy kedves barátom ma azzal állt elő, hogy valami nincsen nála rendben. Mielőtt a legrosszabbra gondolhattam volna, elmondta, hogy azt veszi észre magán, hogy gyökeresen megváltozott az ízlése. Korábban húst evett volna hússal, most viszont eszébe se jut megenni. Eddig nem nagyon evett kenyeret, mára mégis úgy érzi, hogy nem tudna nélküle élni. Vajas pirítóst enne minden nap rengeteg olvasztott sajttal. Az okát ugyan nem fejtettük meg, csak okosan megállapítottuk, hogy az emberek időnként átesnek hasonló átalakuláson. Bevallom, hogy 10 évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy egyszer eljön az az idő, amikor önszántamból céklát süssek-főzzek csak úgy, magamtól. Annyira utáltam akkoriban, hogy hozzányúlni sem voltam hajlandó azokhoz az eszközökhöz, amivel érintkezett. Kedves albérlőtársaim -velem ellentétben- rajongtak érte, így elég gyakran kentek össze sok-sok tányért és evőeszközt a cékla gigabrutál lila színével. Olyankor inkább kifordultam a konyhából, annyira undorodtam tőle. Aztán eltelt ez a tíz év és tessék! Megsütöm, érintem, pucolom, megeszem. Magam is sokszor csak csodálkozom, hogy mennyire változékony az ember ízlése.  

Ízlés kérdése ugyan, de ezek az őszi színek is önmagukért beszélnek. Nem azért mondom, de ennél szebb ételt mostanában nem sikerült kreálnom. Az már csak mellékes velejárója, hogy igen finom is lett. A sült cékla enyhén földes íze nagyon jól működik a torma karakteres erejével, amit a joghurt ügyesen balanszíroz. A citromlé és a méz selymessé, a sárgarépa pedig teltebbé teszi ezt a főzeléket. Aztaaa! Ez tök szép lett! 

Recept 2 főre

fél kg céklagumó

4 db ujjnyi vastag újhagyma karikázva vagy egy fej vöröshagyma finomra aprítva

1 ek vaj

3 ek olíva olaj

2 dl alaplé

2 dl natúr joghurt

2 ek méz

2 cm ujjnyi vastag friss torma reszelve, vagy egy ek ecetes torma

2 ek méz

1 tk só

2 ek étkezési keményítő

2 szál sárgarépa felkockázva

pár csepp citromlé (ha ecetes tormát használok, akkor elmaradhat)

frissen őrölt bors

A héjas céklákat egyenként alufóliába csomagolom. A sütőt előmelegítem 200 fokra és közel egy órán keresztül sütöm a becsomagolt gumókat. Mérettől függően ez az idő változhat, lényeg, hogy puhára süssük. Közben a vaj és olaj összeolvasztott keverékén puhára dinsztelem a hagymát. Közben sózom. Felengedem az alaplével, belereszelem a tormát és pár percig forralom. A joghurtot kikeverem a keményítővel majd besűrítem vele a hagymás alapot. Már nem forralom tovább, csak összemelegítem. Ha ezzel is megvagyok a felkockázott répát összeforgatom 1 ek olíva olajjal és 3-4 csipet sóval, majd 12-13 percre egy kisebb tepsiben a céklával együtt sütöm. Nagyjából új időzítek, hogy egyszerre süljön meg a gumókkal. A csomagokat kiveszem a sütőből, óvatosan kicsomagolom őket és hideg vízben szépen ledörzsölöm a cékla héját. Lecsepegtetem őket, másfél centis kockákra aprítom majd a joghurtos alaphoz keverem. Sózom ha kell, borsozom, citromlével ízesítem. A sült répával és karikázott hagymaszárral tálalom. 

A facebook-on is ott vagyok!