Paradicsomos-zelleres babfőzelék

1456736_10202599387572540_261555714_n.jpg

Nem vagyok nagy babos, de ez a "bloody mary" style még engem is meglepett. Neeem, tudom, hogy nem találtam fel a spanyolviszat, de a hagymás-paradicsomos babot kicsit átvariálva még nekem is meglepetést okozott ez a verzió. Nincs semmi bajon a vörösbabbal, de úgy gondoltam, hogy ehhez az ételhez a nagyobb szemű, márványozott salátababok jobban mutatnak majd. Kérdeztem Józsit, hogy mit szól ehhez, de azt mondta, hogy szerinte minden csak ízlés és nyitottság kérdése. Mivel nyitottnak elég nyitott vagyok és szeretek kísérletezni is, úgy döntöttem, hogy belevágok. A babokat beáztattam és több, mint egy napig a vízben hagytam őket. Na, nem szándékosan, de annyi minden történt egyszerre, hogy megfeledkeztem róluk. Ártani nem ártott, de a hosszú áztatás sem célszerű, mert teljesen kiázik belőle minden, ami amúgy megadná a savát meg a borsát. Az ízesítésen sokat gondolkodtam, igyekeztem ezt a főzeléket is valamilyen különleges környezetbe tenni. Extrémebbnél-extrémebb verziók ugrottak be, de a végén maradtam a jól bevált, paradicsomos ízvilágnál. Tettem bele egy kis zellert, némi római köményt és akkor beugrott, hogy mi lenne, ha öntenék hozzá egy kis vodkát is, persze szigorúan csak az íze kedvéért. Nem állítom, hogy enélkül kár nekilátni, de ha már Bloody Mary főzeléket főzünk, a vodka nem maradhat ki belőle. Ami viszont kötelező hozzá az a citrom és a friss petrezselyemzöld. Ezek nélkül csak egy egyszerű paradicsom bab lenne, de velük egy új dimenzióba kerülhet ez az átkozott bab. 

Recept 3-4 főre

1 kg salátabab (nagy szemű,lilásan márványozott)

1 nagy fej vöröshagyma

3-4 ek olaj

3 gerezd fokhagyma

2 kisebb babérlevél

3 dl paradicsomlé

3 rúd szárzeller

1,2 l alaplé vagy víz

fél tk cukor

1 tk őrölt római kömény

fél dl vodka (elhagyható)

só, bors

nagy csokor friss petrezselyemzöld

fél citrom reszelt héja és kifacsart leve

A babot minimum egy éjszakára áztassuk be bő vízbe. Öblítsük le. A finomra aprított vöröshagymát dinszteljük üvegesre, finoman sózzuk. Reszeljük hozzá a fokhagymát majd borítsuk rá a babot, öntsük fel az alaplével, sózzuk fél tk sóval, adjuk hozzá a római köményt és közepes lángon,fedő alatt bő egy órán keresztül fűzzük. Ezt az időt nagyban befolyásolja a bab mérete és az áztatás hossza is, így érdemes rá-rá nézni. Ha már majdnem puha, öntsük hozzá a paradicsomlevet és a vodkát, a felkarikázott zellerszárakat, keverjük össze, sózzuk, cukrozzuk, borsozzuk és főzzük készre. Az a lényeg, hogy a babok ne nyíljanak szét, maradjanak egészben a héjukban. Egy merőkanálnyi babot és ugyanennyi levet vegyünk ki és pürésítsük, majd keverjük vissza az alaphoz. A petrezselyemzöldet aprítsuk össze és a felét forgassuk a főzelékhez. Reszeljük bele a citrom héját és facsarjuk bele a levét is. Forraljuk össze és ha kell sózzuk, borsozzuk. 

A facebook-on is ott vagyok!