Sárgaborsó krémleves

13087179_10209693288835638_7533137264253821447_o.jpg

Tegnap színházba mentem megnézni egy darabot, ami egy konyha életét hivatott volna bemutatni. Terveztem már egy ideje, hogy kipipálom a listán, estére meg is adatott. Nem voltak túl nagy elvárásaim, így amikor a színpadnyi, berendezett konyha díszlete előbukkant, még meg is jegyeztem, hogy végre egy jó színpadkép, lehet, hogy nem csalódok. Aztán elkezdődött, és esküszöm, hogy igyekeztem átadni magama a hangulatnak, de valahogy nem ment. Szerencsére??? melletünk ült a közönség "nagy" nevetőembere, aki valószínűleg már többedszerre láthatta a darabot, mert elég hangosan jelezte a mellette ülű +1 főjének, hogy mikor jönnek majd a fergeteges poénok. Az mondjuk feltűnt, hogy a könönség mindig máskor nevetett, így a hangos hahota eléggé-eléggé feltűnő volt. Szünetben tanácskoztunk, majd kivettem a kabátomat mert a második felvonás helyett inkább egy levest kívántunk, ami ugyan nem volt ennyire megrendezve, de legalább finom volt. Egyébként nem csak mi léptünk le, volt aki a hideg nézőtérre de leginkább az értelmetlen látottakra panaszkodott.

Valahogy az idei spárgaszezonnal is így votlam egy darabig. Már két hete látom itt-ott felbukkanni a fél kilós kötegeket, de belülről még nem jött a kényszer, hogy vigyek belőlük egy halomnyit. Egyrészt az ára tartott vissza, másrészt a szívem nem érezte a látványakor azt mérhetetlen vágyat, amit máskor ilyenkor szokott. Ma meg úgy alakult, hogy látnom se kellett igazán, éppen csak elég volt, hogy rá gondolok. Így savanyú képpel ugyan, de elvonszoltam magam a csarnokba és megvettem ez idei első adagot. Egy langyos saláta lett belőle, ami egy téli leves tetjén landolt.

 

1+1 ek vaj

3 ek olaj

1 kisebb vöröshagyma, finomra aprítva

1 gerezd fokhagyma

1 cm friss gyömbér

fél tk őrölt rómaikömény

fél tk currypor

30 dkg sárgaborsó

1,4 dl alaplé

1 dl kókusztej

6-7 szál zöldspárga, 2 centisre darabolva, feje egészben hagyva

2 szál újhagyma, centisre karikázva

fél érett avokádó, kockázva

1 csokor friss petrezselyem,  durvára vágva

fél lime kifacsart leve

2 tk pirított mogyoró, durvára vágva

chilipehely

Egy 2-3 literes edényben a vajat közepes lángon összeolvasztom az olajjal. Ráborítom a hagymát, finoman sózom majd 3-4 percig főzöm. Ráreszelem a fokhagymát és a gyömbért, további fél percig pirtom, majd megszórom a fűszerekkel. Átforgatom, hozzákeverem a borsót majd felöntöm az alaplével. Lefedem és 40-45 perc alatt megfőzöm. Időnként átkeverem. A végén sózom, lime levével ízesítem, kókusztejjel dúsítom majd az egészet pürésítem. A kívánt sűrűsségűre higítom.

Egy serpenyőben vajat hevítek, majd 2 perc alatt, közepes lángon megpirítom a spárgát. Hozzákeverem a hagymát is, de ezt már nem hevítem tovább, egy keverőtálba borítom. Finoman sózom, pár csepp lime levével ízetítem. Hagyom pár percet hűlni, majd ha langyos hozzákeverem a petrezselymet és az avokádót is. Tálalásnál a leves közepére halmozom, megszórom pirított mogyoróval és chilipehellyel.