Tökös-körtés-köleses

 

21768389_10214964044801243_2947080491320226794_n.jpgKezdjük a szezont. Mármint a tökét. Mert ha tetszik ha nem, megjött. Én annyira nem bánom, mert bírom a fejét, egy csomó dolgot lehet és tudok is készíteni vele/belőle! :) Ezt a nyers verziót például még Mautner Zsófi szerettette meg velem. Eleinte nekem is idegen volt, óckodtam, borzongtam tőle, mert azt hittem, hogy nyersen ezt a zöldséget nem, hogy nem lehet, de egyenesen tilos megenni mert belegebedhetek. Ostoba hozzáállás volt, még szerencse, hogy anyámék nyitott embernek neveltek így esélyt adtam neki, hogy kiderüljön az, aminek ki kellett. Azóta is gyakran eszem nyersen a tököt és bizton állíthatom, hogy minden a legnagyobb rendben velem. 

15 dkg köles

30 dkg sütőtök, vékonyra csíkozva

1 közepes fej lilahagyma, vékonyra csíkozva

1 ropogós, közepesen érett körte, vékonyra csíkozva (Vilmos)

2 csokor petrezselyemzöld

1 lime leve

3 ek olyva olaj

1 tk méz

só, frissen őrölt bors

2 ek pirított szotyimag

Felforralok 1 liter vizet, sózom 1 tk sóval és 12-13 perc alatt megfőzöm a kölest. Leszűröm, azonnal lehűtöm, majd hagyom lecsöpögni. Egy keverőtálban összekeverem a tököt, hagymát és a körtét. Sózom 3-4 nagyobb csipet sóval, meglocsolom fél lime levével, mézzel majd összeforgatom és 10 percig állni hagyom. Hozzákeverem a kölest, olajat és a maradék lime levét, a petrezselyem kétharmadát, sózom, borsozom. Tálalásnál petrussal és magokkal szórom.