SzatmáriFeri

2016.máj.02.
Írta: szatmariferi 2 komment

Csicseriborsós, köleses saláta

13116077_10209745773827730_7190880254459813332_o.jpg

Ha az ember fia úgy dönt, hogy igyekszik még egészségesebben élni, akkor ne lepődjön meg azon, hogy elsősorban egészséges kajákat fog enni. Persze, hogy mi számít egészségesnek és ki az akinek mindezt el is hisszük, az másik lapra tartozik. Nem is kívánok ilyen szerepben tetszelegni, azt tegyék meg azok, akik ehhez értenek, vagy csak elhisszük nekik, és kész. Én csak azt tudom, hogy egy kicsit elszaladt velem a rendszer, két hónapig a tunyaság eluralkodott a testemen és ez sajnos látszik. Még nincs pánik és kóros koplalás sem vette kezdetét, de ha elindul az ember a lejtőn, onnan bizony kemény a visszaút. Nálam, hogy úgy mondjam, a folyamat még visszafordítható. Most csak annyit teszek, hogy kicsit jobban odafigyelek. Meg ilyeneket eszem. És ha már van bérletem, az edzőtermet sem kerülöm el messziről, hanem kifogások nélkül megteszem azt, amit a haza megkövetel. Mondjuk kockás hasam sose lesz, de álmodozni azért lehet! Nem?

20 dkg köles

30 dkg főtt csicseriborsó (lehet konzerv is)

2 sárgarépa, reszelve (kb. 30 dkg)

10 szem koktélparadicsom, felezve

3 szál újhagyma, karikázva

fél kígyóuborka kimagozva, apróra kockázva

3 csokor friss petrezselyemzöld, durvára aprítva (harmadát tálaláshoz tegyük el)

1,5 citrom reszelt héja és leve

10-12 db zöld spárgasíp (fás vége levágva)

1 ek vaj

4-5 ek olíva olaj

10 dkg feta vagy kecskesajt

só, frissen őrölt bors

Felforralok 2 liter vizet, megsózom 1 tk sóval majd a kölest 10-12 perc alatt megfőzöm benne. Leszűröm, lehűtöm, egy nagyobb keverőtálba teszem. Ha száraz csicseriborsót használok, előző nap beáztatom, majd kb. egy óra alatt megfőzöm. Érdemes nagyobb mennyiséget főzni és a maradékot lefagyasztani. Lehűtöm. Ha konzervet használok leöblítem, lecsepegtetem. A répákat nagylyukú reszelőn lereszelem, tálba teszem, negyed tk sóval és fél citrom levével ízesítem, állni hagyom 20-25 percig. Egy nagyobb serpenyőben összeolvasztom a vajat egy ek olajjal, majd 2 perc alatt megpirítom benne a spárgát. Finoman sózom, citrom levével ízesítem. A csicseriborsót a köleshez keverem, a répát óvatosan kinyomkodom, ez is mehet a tálba a többi (sajt és spárga kivételével) hozzávalóval együtt. Alaposan összeforgatom, citrom héjával, levével, sóval, borssal ízesítem. 1-2 órára a hűtöbe teszem, (átforgatom, ha kell ízesítem) majd tálalásnál rámorzsolom a sajtot és rápakolom a spárgasípokat is. Petrezselyemmel csinosítom.

 

 

Hajdinás kölessaláta

 

13119914_10209716851744696_1054048191109996414_o.jpgNem tudok és nem is akarok lemondani arról, hogy ilyen brutálisan laktató és rohadt egészséges salátákon tengődjek napról-napra. Az egész őrültet tavaly december végén kezdődött, amikor a lencséből próbáltam meg kihozni a magamban rejlő "lencsesaláta" kombinációkat. Nem mondom, hogy 100 %-ig kimaxoltam a témát, de jelenleg még nem érzem a hiányt. Most újabb gabonákat tesztelek sorra és sokszor magam is meglepődöm, hogy mennyi a bennük rejlő potenciál.

Azt hiszem, hogy függő lettem. Ezt onnan tudom, hogy mostanában mindenhová ezeket viszem, cipelem, ajánlom, ha kérik tőlem, ha nem. Azt nem tudom, hogy náluk hasonló érzéseket kelt e a dolog, de eddig még nem mondta senki, hogy rossz az új irány Ferikém, ezt inkább ne erőltesd. Persze lehet, hogy csak udvariasságból lapátolják mert azt hiszik, hogy a kis lelkem örökre összetörne? Most komolyan? Tényleg csak emiatt zabáljátok meg és szedtek háromszor is belőle? Na? Hmmm?

Persze most mindegyik hallgat. Ezt jó jelnek veszem. Vagy csak azért nem szólnak, mert azt hiszik, hogy sértődés lenne belőle egy életre?

20 dkg hajdina

20 dkg köles

2 nagyobb sárgarépa (kb. 30 dkg) reszelve (nagylyukú)

1 cukkíni (kb. 30 dkg) reszelve (nagylyukú)

3 ek vaj

3 szál újhagyma, centisre karikázva

3-4 csokor friss petrezselyemzöld, durvára aprítva

1 kígyóuborka fele, kimagozva, apróra kockázva

20 dkg zödspárga, két centis darabokra vágva

5 dkg pirított földimogyoró

1 citrom reszelt héja és leve

4 ek olívaolaj

só, frissen őrölt bors

A hajdinát és a kölest külön-külön edényben, két-két liter sós vízben 10-12 perc alatt megfőztem, (a hajdinának több idő kell) majd azonnal leszűrtem, hideg vízzel lehűtöttem. Egy nagy keverőtálba borítottam őket. Egy kb. 28 centi átmérőjű seprenyőt felhevítettem, felolvasztottam benne egy ek vajat és 2 ek olajat, majd a répát folyamatosan rázva, (keverve) 2 perc alatt megpirítottam. Finoman sóztam, borsoztam, megcsepegtettem 1 tk citromlével, majd egy nagyobb táltlra borítottam hűlni. A serpenyőt kitöröltem, majd újra hevíteni kezdtem. A cukkínit is megpirítottam, 2 részletben. Szintén sóztam, borsoztam, citromlével ízesítettem. A spárgát dettó. Miután langyosra hűltek a köleses-hajdinás alaphoz kevertem az összes többi (mogyoró, némi petrus és a spárgafejek kivételével) hozzávalóval együtt. Alaposan összeforgattam, utóízesítettem. 2-3 órára a hűtőbe tettem, hadd érjenek az ízek. Érdemes kicsit túlízesíteni, mert a hideg ételek tompábban adják azokat. Tálalásnál megszórtam mogyoróval és a félretett spárgafejekkel, friss petrezselyemmel.

 

 

Sárgaborsó krémleves

13087179_10209693288835638_7533137264253821447_o.jpg

Tegnap színházba mentem megnézni egy darabot, ami egy konyha életét hivatott volna bemutatni. Terveztem már egy ideje, hogy kipipálom a listán, estére meg is adatott. Nem voltak túl nagy elvárásaim, így amikor a színpadnyi, berendezett konyha díszlete előbukkant, még meg is jegyeztem, hogy végre egy jó színpadkép, lehet, hogy nem csalódok. Aztán elkezdődött, és esküszöm, hogy igyekeztem átadni magama a hangulatnak, de valahogy nem ment. Szerencsére??? melletünk ült a közönség "nagy" nevetőembere, aki valószínűleg már többedszerre láthatta a darabot, mert elég hangosan jelezte a mellette ülű +1 főjének, hogy mikor jönnek majd a fergeteges poénok. Az mondjuk feltűnt, hogy a könönség mindig máskor nevetett, így a hangos hahota eléggé-eléggé feltűnő volt. Szünetben tanácskoztunk, majd kivettem a kabátomat mert a második felvonás helyett inkább egy levest kívántunk, ami ugyan nem volt ennyire megrendezve, de legalább finom volt. Egyébként nem csak mi léptünk le, volt aki a hideg nézőtérre de leginkább az értelmetlen látottakra panaszkodott.

Valahogy az idei spárgaszezonnal is így votlam egy darabig. Már két hete látom itt-ott felbukkanni a fél kilós kötegeket, de belülről még nem jött a kényszer, hogy vigyek belőlük egy halomnyit. Egyrészt az ára tartott vissza, másrészt a szívem nem érezte a látványakor azt mérhetetlen vágyat, amit máskor ilyenkor szokott. Ma meg úgy alakult, hogy látnom se kellett igazán, éppen csak elég volt, hogy rá gondolok. Így savanyú képpel ugyan, de elvonszoltam magam a csarnokba és megvettem ez idei első adagot. Egy langyos saláta lett belőle, ami egy téli leves tetjén landolt.

 

1+1 ek vaj

3 ek olaj

1 kisebb vöröshagyma, finomra aprítva

1 gerezd fokhagyma

1 cm friss gyömbér

fél tk őrölt rómaikömény

fél tk currypor

30 dkg sárgaborsó

1,4 dl alaplé

1 dl kókusztej

6-7 szál zöldspárga, 2 centisre darabolva, feje egészben hagyva

2 szál újhagyma, centisre karikázva

fél érett avokádó, kockázva

1 csokor friss petrezselyem,  durvára vágva

fél lime kifacsart leve

2 tk pirított mogyoró, durvára vágva

chilipehely

Egy 2-3 literes edényben a vajat közepes lángon összeolvasztom az olajjal. Ráborítom a hagymát, finoman sózom majd 3-4 percig főzöm. Ráreszelem a fokhagymát és a gyömbért, további fél percig pirtom, majd megszórom a fűszerekkel. Átforgatom, hozzákeverem a borsót majd felöntöm az alaplével. Lefedem és 40-45 perc alatt megfőzöm. Időnként átkeverem. A végén sózom, lime levével ízesítem, kókusztejjel dúsítom majd az egészet pürésítem. A kívánt sűrűsségűre higítom.

Egy serpenyőben vajat hevítek, majd 2 perc alatt, közepes lángon megpirítom a spárgát. Hozzákeverem a hagymát is, de ezt már nem hevítem tovább, egy keverőtálba borítom. Finoman sózom, pár csepp lime levével ízetítem. Hagyom pár percet hűlni, majd ha langyos hozzákeverem a petrezselymet és az avokádót is. Tálalásnál a leves közepére halmozom, megszórom pirított mogyoróval és chilipehellyel.

 

Hajdinás sült kelbimbó saláta

12794815_10209150652270063_6120490889154171849_o.jpg

Áldom azt a pillanatot, amikor Mautner Zsófi úgy döntött, hogy blogolni kezd és a hatására a sült zöldségek rabjává válhattam. Egy csomó minden másért is hálás vagyok neki, de egyszerre csak egy dologgal foglalkozzunk, ne rohanjunk annyira előre, vagy éppen hátra. Mostanában elkapott egy új hangulat, egyre több olyan saláta hagyja el a konyhámat, ami a kalsszikus fejessalátán nevelkedett olvasónál kiverheti a biztosítékot, mondván :"Ez meg mitől is saláta?" Nem kezdem megmagyarázni, hiszen a főzelékeimmel sem volt ez másképpen, aztán az lett belőle, ami lett. Amúgy ez a téma mindig is foglalkoztatott. Összetett, laktató, izgalmas egytálakat összerakni, ami nem csupán néhány saltátalevélből áll. Ennél azért több van bennem, azt hiszem.

Mielőtt az a vád érne, hogy lenézem a normál fejes saláta műfaját ki kell, hogy jelentsem! Nekem aztán semmi bajom a hagyományos salátákkal. Sőt! Imádom őket vastagon megkent sajtkrémes kenyérre szórni és csak magában ropogtatni egy kis paradicsommal vagy más egyébbel. Ha behisztizem és kitalálom, hogy fogynom kéne pár kilót azt is mondhatnám, hogy tonnaszém eszem a rukkolát, bébispenótot és a mindenféle keverékeket. De - és végre eljött ez a része is a bevezetőnek- ha jól akarok lakni (zabálni) és ráadásul mindezt egészségesen, akkor egy ilyesmi salátával rukkolok elő, amit addig kanalazok, amíg a tál aljára nem érek. Nincs ebben semmi újdonság! Csak én most sorra veszek ezekből egy regimenttel.

30 dkg hajdina

40 dkg kelbimbó

1 dl olaj

fél tk currypor

negyed tk só

3-4 szál újhagyma, karikázva

1 gránátalma kifejtett magjai

2 csokor petrezselyem finomra aprítva

10 dkg pirított dió durvára aprítva

egy citrom leve

fél dl olíva olaj vagy szezámmag olaj

A sütőt előmelegítem 200 fokra. A hajdinát felteszem főni 6-7 dl sós vízben. A forrástól számítva kb. 15 percig főzöm, majd leszűröm és langyosra hűtöm. Közben a kelbimbókat hosszában felezem, ha nagyok akkor negyedelem. Az egy dl olajat egy kisebb tálkában összekeverem a curryvel és a sóval. A kelbimbót zacskóba teszem, ráborítom a fűszeres olajat majd alaposan összerázom. Egy sütőpapírral bélelt tepsire borítom, majd 30 perc alatt megsütöm őket. Miután elkészült hagyom langyosra hülni. Egy nagyobb keverőtálban (amiben elfér az összes hozzávaló) a citrom levét kikeverem fél dl olíva vagy szezámmag olajjal. Hozzáforgatom a hajdinát, a petrezselymet, az újhagymát, a gránátalma magjait majd a kelbimbó kétharmadát is. Sózom, borsozom. Tálalásnál a maradék kelbimbóval és a pirított dióval szórom meg.

 

 

Petrezselymes krumplikrémleves kúbásszal

12719321_10209018172318147_2446604635699553510_o.jpg

Önmagában ebben a levesben nincs semmi különleges. Persze nem azt állítom, hogy teljesen hétköznapi vagy, hogy amióta az eszemet tudom így főzzük. Mert nem így van. Ez egy klasszikusan olyan levesféle, ami azért született meg, mert tényleg abból kellett főzni, ami éppen a hűtőben volt és hát ez lett belőle. Tény, hogy a kényszer szülte, de nincs ebből bántódás, nem nyílik panaszra a szám. Sőt! Annyira örülök, hogy megszületett, hogy gyorsan blogra is vetem a dolgot, hogy el ne felejtsem 'míg jön a legközelebb. Találni sem lehetett volna jobbat erre az esős, pénteki ebédre. Egy pikáns, selymesen krémes, egyszerű leves mindennapi hozzávalókkal feltúrbózva. Valahogy így mutatnám be, ha színpadra kéne állnom és hivatalosan bejelentenem. 

1 ek vaj

3 ek olaj

1 közepes fej vöröshagyma, fonomra aprítva

1 gerezd fokhagyma

30 dkg petrezselymgyökér, tisztítva, vékonyra karikázva

40 dkg krumpli, hámozva, apróra kockázva

6 dl alaplé vagy víz

20 dkg száraz kolbász, kockázva

5 dkg dióbél, pirítva, durvára aprítva

só, frissen őrölt bors, szerecsendió

negyed citrom reszelt héja, leve

A vajat egy 3-4 literes edényben összeolvasztom az olajjal. Ráborítom a hagymát, finoman sózom és 4-5 percig pirítom. Ráreszelem a fokhagymát, hozzákeverem a felkarikázott petrezselymet és további 6-7 percig pirítom. Egy-egy kanál vízzel meglocsolom, hogy gyorsabban puhuljon. Hagyom egy kicsit "lepirulni", ettől ízesebb, édesebb lesz. Hozzáadom a krumplit, felöntöm az alaplével, sózom fél tk sóval és lefedve 10-12 perc alatt puhára főzöm. Borssal, szerecsendióval ízesítem. Utóbbival csak óvatosan, éppen csak egy késhegynyi kell belőle. A végén botmixerrel pürésítem. Ha túl sűrű, ízlés szerint higítjuk. Én sűrűn szeretem. Citrom reszelt héjával, levével ízesítem. A diót száraz serpenyőben megpirítom. A kolbászt pár csepp olajaon ropogósra sütöm. Együtt tálalom a levessel.

Feltúrbózott pulykapöri

12716151_10209005854410207_3223827720786774068_o.jpg

Az a helyzet, hogy jóanyámnak igen nagy szerencséje van. Azért mondom ezt, mert azzal, hogy már gyerekként megszerettem a pulykacombot (leginkább egészben sütve, jó sok fokhagymával megtűzdelve) nem kell számonkérnem rajta, hogy miért fosztott meg bennünket egy olyan orgazmikus élménytől, mint amikor a gőzölgő, illatos pulykahús magától leválik a csontról és szinte könyörög, hogy kapjuk már be végre. Szóval anyu tudta, hogy a comb és a szárny ezerszer menőbb és finomabb, mint az unalmas -számomra egyébként gusztustalan- mell, amit nem is nagyon ettünk, mert valahogy mifelének az sosem volt divat. Elég csak rágondolnom az egymás mellett sorakozó combokra és máris kész vagyok! Nem viccelek! A hatásuk alatt vagyok még ennyi év távlatából is. Gyakran baconbe is csomagolta az óriási dobverőket, nem sajnálta tőlünk, szóval nem csak úgy immel-ámmal mutatta meg nekik, hanem renedesen telepakolta. Egy comb fejenként minimum járt mindenkinek. Jaaaa! Hogy aszalt szilvát is szórt köréjük? Már bocsánt, de én kérek elnézést, hogy egyáltalán szóba hoztam!!! Az van, hogy eléggé szeretem a pulykacombot. Még pörinek is, egy kicsit feltúrbózva. Kösz, Mutter!

4 ek kacsa vagy libazsír

1 közepes fej vöröshagyma, vékonyra szeletelve

2 gerezd fokhagyma

1 tk őrölt pirospaprika

1/2 tk őrölt római kömény

kb. 60 dkg (egy kisebb) pulyka felsőcomb filé, felkockázva

2 dl paradicsomlé (passata)

kb. 8 dl  víz

30 dkg főtt csicseriborsó (lehet konzerv is)

20 dkg friss spenótlevél

negyed citrom leve

só, frissen őrölt bors

Két ek zsírt felolvasztok egy 4-5 literes edényben, majd 2-3 perc alatt körbepirítom a felkockázott pulykahúst. Félreteszem. Az edényben felolvasztom a maradék 2 ek zsiradékot és 5-6 perc alatt megfonnyasztom rajta a hagymát. Finoman sózom, hogy gyorsabban puhuljon. Ráreszelem a fokhagymát, további pár másodpercig pirítom, majd lehúzom a lángról. Megszórom a paprikával és a római köménnyel, hozzáforgatom az előpirított húst majd visszahúzom a tűzre. 1-2 percig folyamatosan kevergetve "macerálom", majd hozzáöntök két dl vizet, fél tk sóval sózom.. Fedő alatt, közepes lángon főzöm. 8-10 percenként ránézek, pótlom az elpárolgott folyadékot. Közben egy 4-5 lieteres edényben vizet forralok, fél tk sóval megsózom és 3 percig főzöm benne az előkészített spenótot. Azonnal lehűtöm hideg vízzel, hagyom lecsöpögni. Kinyomkodom, majd 2 centi vastagra darabolom. Ha már érzem, hogy puha a hús (kb. másfél óra), hozzákeverem a csicseriborsót és a paradicsomlevet. 8-10 perc alatt összefőzöm az egészet. Sózom, borsozom ha kell. Az utolsó lépésben a spenótot is hozzáadom, 2 percig főzöm, citromlével ízesítem. A szaftossága egyénfüggő. Ha tobb folyadékkel öntöm fel, remek leves lehet belőle. Egy nagy kanál hideg tejföl nagyon jól áll neki. Ha ragunak fogyasztjuk jázmin rizzsel, vagy zöldséges gerslivel tálaljuk.

Kókuszos céklaleves

12694642_1727942244106446_3477955789749756728_o.jpg

Tagadom! Tagadom azt a vádat, hogy nem vagyok elég érzelmes, romatikus, infantilisan szerelmes alkat. Ha valaki, akkor én, -a zord külsőm és az elviselhetetlen természetem ellenére- minden egyes előbbi jelzővel határozottan cimkézhető vagyok. Sőt! De ami ezekben a napokban a városban zajlik, hogy ennek az egész Bálint napi mizériának (szándékosan nem Valentin napot írtam) ekkora feneket kerítünk és ha nem veszek ajándékot és viszlek el étterembe vacsorázni akkor egy nyomi kis kötsög vagyok, na az már túl van azon a határon, ami nálam az utolsó csepp kell, hogy legyen. Persze szent én sem vagyok! Egy bruttó nyolc perces média szereplésért én is simán elkurvulok és főzök valami vágykeltő, csinos alkalmi eledelt. Amit aztán vagy elkészít az ember, vagy nem. Én azért örülök egy kicsit, mert ha nincs a szerelmesek napja akkor reggel nem megyek a Tv2-be (Fem3Café), hogy megfőzzem ezt a végtelen egyszerű levest és ha nem főzöm meg, akkor nem tudnék most mit posztolni. A végeredmény amúgy rohadt finom lett. A fotón Joshi Bharat látható. :)

40 dkg sült vagy főtt cékla (előre elkészítve), kockázva. 10 dekát félreteszek
3 ek olaj
10 dkg póréhagyma fehér része, finomra aprítva
3 cm friss gyömbér
4 dl víz
4 dl kókusztej
fél lime leve
só, frissen őrölt bors
15 dkg bőr nélküli lazacfilé, 2 centisre kockázva
friss koiander vagy petrezselyemzöld, chili

A céklákat héjastól, egyesével alufóliába csomagolom. Előtte megsózom, meglocsolom olívaolajjal és 200 fokon kb. 2 órán keresztül sütöm. Toljunk mellé valamilyen húst is, hogy a sütés ne legyen luxus. Hideg víz alatt a héja szépen ledörzsölhető.

Az olajon megfonnyasztom a hagymát. Finoman sózom. Ráreszelem a gyömbért, hozzáadok annyi aprított chilit, amennyit gondolok és pár másdopercig pirítom majd hozzáforgatom a kockázott céklát. Felöntöm a vízzel és 9-10 percig főzöm. Összepürésítem, majd hozzákeverem a kókusztejet. Forrásig melegítem. Sózom, borsoom ha kell. Lime levével ízesítem.
A lazac elkészítéséhez vizet forralok. Sózom, fél lime levével ízesítem. Csökkentem a lángot, éppen csak gyöngyözzön a viz. Beleteszem a lazacot és 2 percig hagyom "fürdeni". A félretett céklakockákat egy kanál olajon 1-2 perc alatt megpirítom. Sózom, lime levével ízesítem.
Tálalásnál a lzackockákat és a céklát egy tányér közepére halmozom, köré öntöm a levest, korianderrel díszítem.

Salátafőzelék

12657322_10208880747682617_6405582116256704118_o.jpg

Most, hogy teljesen megbolondut az időjárás, végre én is megengedhetem magamnak, hogy kicsit megőrüljek. Van ez a salátaszív, amit már egy csomó helyen lehet kapni és van ez a salátafőzelék kérdés, amit nagyon sokáig kerülgettem. Nyitott ember láván tavaly ősszel nagy levegőt vettem és annyira bejött a dolog, hogy a második könyv receptjei közé is bekerült ez a bizarr ételféle. Ez a saláta nem az a saláta. Ez a saláta bírja a kiképzést, a serpenyőben pirítást kifejezetten meghálálja, húsos levelei olyan tartással rendelkeznek, amit még egy arisztokrata is simán megirigyelne tőlük. Egyébként magában az ételben nincs semmi újdonság, látott már ilyet a világ. De ezt én főztem. 

 

2 ek olaj

3-4 szál újhagyma, vékonyra karikázva

1 gerezd fokhagyma

2 db salátaszív hosszában negyedelve

1 dl alaplé

2 dl tejszín

20 dkg zöldborsó (mirelit, fagyosan)

csapott ek étkezési keményítő

negyed citrom reszelt héja és leve

só, frissen őrölt bors

csokor friss petrezselyem, durvára töret pirított dió vagy mandula



1.A vajat egy edényben, közepes lángon összeolvasztom az olajjal. Ráborítom a felkarikázott hagyámt,

majd 2-3 perc alatt megpárolom. Finoman sózom.

2.Ráreszelem a fokhagymát, pár másodpercig pirítom, majd félrehúzom a tűzhelyről az edényt.

3 Egy vastag falú serpenyőt füstölésig hevítek, meglocsolom 1 ek olajjal és 1-1 perc alatt megpirítom

benne a felaprított salátát.

4. A megpirított leveleket a hagymás alaphoz forgatom, ráborítom a borsót majd az edényt

visszahúzom a tűzre.Felöntöm az alaplével és 2-3 percig forralom.

5.A tejszínt simára keverem a keményítővel, majd behabarom vele a salátás alapot.

6. 1 percig forralom. Sóval, frissen őrölt borssal, citromhéjjal és a levével ízesítem.

7. Tálalásnál friss petrezselyemmel és pirított dióval szórom meg.

Kecskesajtos brokkolikrémleves

 

12469390_10208659429469800_720149633139087039_o.jpgA krémlevesek egyik legegyszerűbb, legkönnyebb, leggyorsabb fajtája ez. Oké, én fanatikus vagyok és először blansírozom a brokkolit és  csak utána főzöm tovább. Mindezt teszem azért, hogy szép zöld színe legyen a levesnek és ne egy elsárgult, elbarnult löttyöt kelljen kanalaznom akkora undorral, mint amekkorát még nem látott a világ. Persze ez mindenkinek a magánügye, nem akarok én rossz útra terelni senkit. Isten ments, hogy azt a látszatot keltsem, hogy ha kihagyjuk ezt a lépést, akkor az már nem is lehet normális leves. De-de! Lehet, persze, hogy lehet. És enélkül is lehet egy ideig zöld a végeredmény, csak a hő hatására az a fránya klorofill -tetszilk vagy sem-, de elszíneződik. No, de mindegy is! Ez csak egy szimpla krémleves, a számat is csak azárt jártattam, hogy kerüljön néhány mondat a recept elejére! Indul az év, jó móka lesz, ígérem!

1+1 ek vaj

3 ek olaj

1 kisebb fej vöröshagyma, finomra aprítva

1 gerezd fokhagyma

fél kg brokkoli, diónyi rózsákra szedve

4 dl alaplé

3 dkg kecskesajt

késhegynyi friss reszelt szerecsendió

pár csepp citromlé

pirított kesudió, vagy bármilyen olajos mag

 

Tegyél fel 2 liter vizett forrni. Szórj bele fél tk sót. Ha forr a víz, tedd bele a brokkolit. Lobogtasd 3 percig, majd azonnal szedd ki hideg vízbe. Tegyél félre ebből a forrázóvízből 4 decit. Közepes lángon olvaszd össze a vajat az olajjal. Borítsd rá a hagymát és 4-5 perc alatt párold puhára. Finoman sózd. Reszeld rá a fokhagymát, pirítsd pár másodpercig, majd (3-4 db kivételével) forgasd hozzá a brokkolit. Öntsd fel az alaplével, morzsold bele a sajt kétharmadát és 6-8 percig logobtasd. Ízesítsd szerecsendióval, pár csepp citromlével, sózd, borsozd ha kell. Pürésítsd. Tálalás előtt a maradék rózsákat olvasztott vajon párold 2 percig egy serpenyőben. Durvára aprított dióval, a morzsolt sajttal együtt tedd a kiporciózott leves tetejére. Bon apetit!

Narancsos-joghurtos lencsesaláta

12402193_10208628485776227_6411546870333268710_o.jpg

Elcsépeltnek tűnhet, de néha tényleg érdemes elhinni, hogy egy saláta is lehet laktató és teljes értékű lakoma. Nem mondom, hogy egy masszív húsevőt meggyőzhetek ezzel a dumával, de hiszek és bízom is annyira magamban, hogy vannak helyzetek, amikor kivételesen tudom, hogy mit beszélek. Igen-igen! Ez most éppen egy ilyen pillanat. Azt már régen tudjuk, hogy a lencse az egyik "szuperfood", szóval azon túl, hogy laktató még rohadt egészséges is. Benne van minden, ami a szervezetnek kell, szóval amióta Szandra barátnőm mondta, hogy ő ezt vinné magával ha úgy alakulna én is másként tekintek rá, mert tényleg több, mint egy egyszer használatos újévi lakoma. Szóval a saláta váza a lencse, minden más csak hozzáad ahhoz, hogy elég legyen egynek. A répa, a sajt, az olaj és a dió éppen annyi extra tartalmat ad neki, amennyitől az ember -ha csak ücsörög- néhány órára biztosan el lesz. De nem vagyok demagóg. Egy szép, narancslében pácolt sült csirkecombot én is becsavarnék mellé.

 

40 dkg főtt, langyos vagy hideg lencse (babérral, hagymával megfőzve, de nem szétfőzve)

25 dkg sárgarépa vékonyra csíkozva

1 db lédús narancs leve és reszelt héja

1 tk mustár (lehet csípős)

fél dl olíva olaj

2 ek sűrű,natúr joghurt (legjobb a görög)

fél gránátalma kifejtett magjai (egy vízzel teli mélyebb tálban kell kifejteni és akkor nem fröcsög össze mindent)

2 szál újhagyma, vékonyra karikázva

5 dkg érett cheddar sajt, kockázva

3-4 dkg kesudió, vagy mandula, dió, mogyoró durvára aprítva

10 dkg friss spenótlevél, nálam bébi

só, chilipehely, frissen őrölt bors

A felcsíkozott répát tálba teszem, megsózom 2-3 bátor csipet sóval és 10 percre állni hagyom. A narancs kifacsart levét egy nagyobb keverőtálban (akkora legyen, amibe belefér a lencse) kikeverem a mustárral. Folyamatos kevergetés mellett fokozatosan hozzákeverem egy habverővel az olajat is, majd a narancs reszelt héját és a joghurtot. Sózom, borsozom. Ebbe az emulzióba forgatom bele a lencsét, a répát, a hagymát, a sajtot és a gránátalma magjait majd fél-egy órára a hűtőbe teszem. Így kicsit átjárja a pác íze. A pihentett alapot összeforgatom a spenóttal, sózom, borsozom ha kell. Meglocsolom 1-2 ek olíva olajjal és ha nem elég savas, mustáral, balzsamecettel tovább savanyíthatom. Tálaláskor megszórom chilipehellyel és aprított kesudióval. Ha a joghurtos levet nem esszük meg, ne csüggedjünk. Szűrjük le és pácoljunk benne csirkemellet, majd serpenyőben süssük (pároljuk) meg. Istenien omlós lesz.