FJORU. Hogyan kerül a hal a kiflibe?

kifli.jpg
#szponzorálttartalom #reklám #fjoru #kiflihu    
A kétezres évek elején jártam először Prágában, még egyetemistaként. Utazások terén már akkor sem voltam az a nagyon előre tervezős fajta, így a "Van még egy szabad hely a kocsiban, nem jössz?" spontán kérdésre azonnal igent mondtam. Éppen csak bedobáltam pár cuccot és pár óra múlva már egy ottani egyetemi kolesz illegális lakója voltam. A 3 nap alatt hólyagosra jártuk a lábunkat, ami nem tartott vissza attól, hogy esténként néhány sör és abszint mellett ápoljuk a két nemzet közötti barátságos kapcsolatokat. Például tisztán emlékszem arra a pillanatra, ahogy az egyik cseh egyetemista srácnak próbáljuk négyen elmagyarázni, hogy milyen is az Magyarországon, amikor csehül érezzük magunkat.Az első látogatásomat több prágai vizit követte, hol több napra maradtam, hol csak egy-egy éjszakára Berlin felé vezetve. Aztán jött a pandémia, ami átrajzolta az életüket. 

Hosszú kihagyás után Prága újra az úticélommá vált, két hete ugyanis meghívást kaptam egy sajtóútra a rohlik.cz (itthon kifli.hu) jóvoltából, hogy látogassuk meg prágai logisztikai központjukat és halfeldolgozó üzemüket. A látogatás apropója egy új FJORU termékcsalád bevezetése volt a magyar piacra. Mivel a karantén alatt magam is többször vettem igénybe a "kiflit", ezért extra izgalommal vártam, hogy megismerhessem és beleláthassak az anyacég működésébe. Nem csalódtam, mert ennél izgalmasabb és érdekesebb utazással nem is törhettem volna meg a másfél éve tartó bezártságot.
A kifli.hu a magyarországi piacon 2019 óta van jelen, míg anyavállalatát -a cseh rohlik.cz- 2014-ben alapították. A cég jelen van Ausztriában is és hamarosan több német nagyvárosban is elérhetőek lesznek. 
209397734_338734467832378_2998230665703991985_n.jpg
A rohlik.cz prágai logisztikai központja

A 2019-es magyarországi piacra lépése óta gyakorlatilag forradalmasította az online kiskereskedelmet. 

A nagy áruházláncokkal szemben, itt találkozik a kedvező ár-érték arányú minőségi termékkínálat és exkluzív szolgáltatás. Mindezek mellett a gyors és pontos kiszállítás, a kedves futárok, a fogyasztót fókuszba helyező logisztika és ügyfélszolgálat, mind hozzájárult ahhoz, hogy a Kifli.hu rövid időn belül megsokszorozza a forgalmát és a vevőinek számát.

Naponta több mint 4000 rendelés teljesítenek, több, mint 40 ezer vásárlót tudhatnak maguknak, akikhez 200 futár juttatja el a rendeléseket. A rendelhető termékek száma több, mint 11 000, ami folyamatosan bővül. 

A Kifli.hu missziója, hogy minőségi árut biztosítson vásárlóinak, miközben hatalmas figyelmet fordít a környezetvédelemre és a fenntartható gazdálkodásra. Ennek legjobb és legújabb bizonyítéka a sajátmárkás FJORU, ami édesvízi és tengeri halakkal és halkészítményekkel látja el már nemcsak a cseh, hanem a magyar vásárlókat is. 

202582537_324862682673369_7469189857840906581_n.jpg

Az új termékcsoport hazai bevezetésével a Kifli.hu lehetőséget biztosít mindenki számára, hogy a legfrissebb, ASC*/MSC** és bio minősítéssel rendelkező édesvízi és tengeri halak közül válasszanak. A kiválasztott árucikk a kifogástól számított akár 48 órán belül a vásárlók asztalán lehet. A Fjoru termékcsaládba közel 30 különböző termék tartozik.

A Kifli.hu halszortimentje a lehető legfrissebb árukat kínálja, hiszen a vállalat közvetlen kapcsolatot épített ki a tengeri és édesvízi halászatokkal, így gyorsítva az áruszállítási folyamatokat. A Kifli.hu anyavállalata a Rohlik, együttműködést kötött a Fjord Bohemiával. Ennek részeként a csehországi központú cég Európa szívében dolgozza fel a halakat és tengeri termékeket , melyek így közvetlenül kerülhetnek a vásárlókhoz hosszas beszállítói és ellátói láncok helyett, akár a kifogástól számított 48 óra elteltével a kiválasztott áru a vásárlók asztalán lehet. Az együttműködés segítségével a Kifli.hu vásárlói biztonságos és fenntartható forrásból származó tengeri és édesvízi halakhoz tudnak hozzájutni a lehető legrövidebb időn belül. 

A feldolgozó üzemet személyesen is meglátogattuk, amit szigorú biztonsági és higiénés protokoll előzött meg. Végig néztük különböző tengeri halak feldolgozását a nyúzástól egészen a csomagolásig, láttuk a füstülő egységet, a raktárakat és beavattak bennünket a különböző minőségvizsgáló módszerekbe is. Az új termékcsoport bevezetésekor is fontos szempont volt a minőségi és széles választék. A halkínálat esetén a Kifli.hu csapata nagy hangsúlyt fektet arra, hogy minden esetben friss és nem újrafagyasztott termékeket kínáljon a vásárlóknak.

203971847_551308602533282_4635307287688115620_n.jpg

Füstöltáru

Természetesen a sajátmárkás halválaszték mellett a Kifli.hu csapata továbbra is támogatja a hazai gazdaságokat. 

A Kifli.hu választékában 2020 októbere óta van jelen a FrissHal Kft, az ügyvezetőtől, Máté-Kerecsenyi Zoltántól megtudtuk, hogy:“Termékeink között megtalálhatóak konyhakész friss alapanyagok, késztermékek, pástétomok és olyan prémium üveges kiszerelésű halak, melyek teljesen egyedülállóan csak a mi választékunkban érhetőek el. Jövőbeni közös célunk nem is lehetne más, mint folyamatos prémium minőségű termékek kínálata vásárlóink kosarába.”

A Kifli.hu-nál így a már megszokott széleskörű édesvízi halválaszték mellett tengeri halak is elérhetőek lesznek.

MÁR NEM CSAK BUDAPESTEN!!!

A cég elsődleges célja a kiváló minőség biztosítása a megfelelő ár-érték arány mellett, de ugyanennyire fontos az is, hogy a szolgáltatást minél több vásárló számára elérhetővé tegye, ezért az online e-kereskedelmi lánc 2021. július 1-jétől Budapest, valamint a Balaton keleti partja után már a Velencei-tónál is elérhetővé teszi szolgáltatásait. A szállítás előtt sms-ben vagy push értesítésben jelzik a vásárlónak, hogy pontosan mikor érkezik a futár. A budapesti kiszállításhoz hasonlóan pedig a 14.999 Ft feletti vásárlás esetén ingyenes a kiszállítás. A Kifli Prémium szolgáltatás a balatoni, illetve velencei térségben nem elérhető,

Ha rendelni szeretnél, ezeken a településeken megteheted:

Balaton keleti-medencéje: Szántód, Zamárdi, Siófok, Balatonvilágos, Balatonakarattya, Balatonkenese, Balatonfűzfő, Balatonalmádi, Felsőörs, Alsóörs, Csopak, Paloznak, Balatonfüred, Tihany.

Velencei-tónál: Agárd, Gárdony, Kápolnásnyék, Sukoró, Velence

Mit nem adtam volna gyerekkoromban egy ilyen lehetőségért a balatoni nyaralások során, hogy ne nekem kelljen minden reggel a boltban kezdenem?!

Summázva az írottakat bátran kijelenthetem, hogy egyedülállóan nagy ívet futott be a cég nemcsak hazájában, hanem külföldön is. Ebben nyilván szerepe volt a Covid időszaknak is, de hiszem azt, hogy egy ilyen pozitív értékeket képviselő vállalkozás normál életkörülmények között is fejlődőképes. Szuper lehetőség volt megtapasztalni, hogy a kifli. hu mitől ilyen népszerű és sikeres. Köszönöm a meghívást!