Édesköményes-mustáros sárgarépafőzelék
Kicsit zavarban vagyok, mert már megint sütöttem. De az az igazság, hogy élek a szabadság jogával így nem kérek miatta elnézést. Süt a Nap, esik hó, most jól esne egy színes, melengető főzelék. Mivel mostanában rákaptam az édeskömény ízére, arra gondoltam, hogy gyorsan összepasszintom valamivel. Már rohantam is a piacra, út közben kiterveltem hozzá a legmegfelelőbb párt és dacolva a kint tomboló hurrikánnal, út közben még egy kicsit hősnek is éreztem magamat. Répa, koriander, kömény! Ezt vettem. Ebből nagy baj nem lehet. Hagyma aprítva, répa kockázva, kömény szintén a fazékban és már főtt is az éppen aktuális. Na, de a sütőről se feledkezzek meg! Hősiesen tette a dolgát, elnyelte az újabb adag zöldséget én pedig türelmetlenül vártam, hogy végre a koriandert is helyzetbe hozhassam. Egy kis mustár, egy kis chili és már kész is! Hoppácska! Most ez a kedvencem! Ki lepődik meg ezen?
Recept 2 főre
1,2 kg sárgarépa tisztítva, másfél centis kockákra vágva
1 fej vöröshagyma finomra aprítva
1 ek vaj
3 ek olíva olaj
1 tk őrölt római kömény
1 duci gerezd fokhagyma
10-12 dkg édeskömény aprítva ( egy normálméretű gumó harmada)
1 tk dijoni mustár
1 tk só
1 dl tejszín (elhagyható)
6 dl alaplé vagy víz
friss koriander
chilipehely
A répa sütéséhez:
1 dl olaj
fél tk őrölt gyömbér
fél tk currypor
fél tk durvára aprított római köménymag
késhegynyi chilipor
késhegynyi só
A sütőt kapcsoljuk be és melegítsük elő 220 fokra. Az egy dl olajat keverjük össze a gyömbérporral, curryvel, chiliporral, római köménnyel és a sóval. A felkockázott répa harmadát tegyük zacskóba. Öntsük rá a fűszeres olajat és alaposan rázzuk össze. Borítsuk egy sütőpapírral kibélelt tepsire és süssük 10-12 percig. Közben olvasszuk össze a vajat és az olajat egy lábosban. Dobjuk rá a hagymát, finoman sózzuk és dinszteljük üvegesre. Adjunk hozzá egy-egy kanál vizet, így gyorsabban megfő. Ha már kezd puhulni, hozzáadhatjuk az édesköményt és további pár percig dinszteljük. Reszeljük rá a fokhagymát, fűszerezzük római köménnyel majd borítsuk rá a maradék répát. Forgassuk össze, sózzuk és pár percig pirítsuk, majd öntsük rá az alaplevet. Fedő alatt 10-12 perc alatt főzzük ressre. Ha megvagyunk, egy merőkanálnyit szedjünk ki egy turmixgépbe, kanalazzuk a tetejére a sült répa felét, ízesítsük a mustárral és ha tejszínezzük, azt is öntsük hozzá. Ha nem, fél deci vizet öntsünk hozzá és pürésítsük össze. (Használhatunk bitmixert is) Keverjük a főtt répás alaphoz, forraljuk össze és ha kell sózzuk, borsozzuk. A maradék sült répával és friss korianderrel tálaljuk. Ha van, pirított mogyoróval, pisztáciával, mandulával turbózhatjuk.
A facebook-on is ott vagyok!