Spenótos-karfiolos répafőzi

151187459_779463052661753_4878161150543171394_n_1.jpg

Olyan ez, mint találkozni egy régi baráttal és ott folytatni, ahol legutóbb abbamaradt. 

Hol is kezdjem?

A Nap süt, a madarak csicseregnek, az ég meg kék. Nem túl különleges, de önmagában véve azért egész hangulatos ez a kép. 

Volt répám, egy marék spenótom és egy kallódó fél fej karfiolom. Ez lett belőle.

Igencsak stílszerű ezzel az ételellel indítani ezt a hónapot.

Március. Én így szeretlek. 

 

Hozzávalók:

egy evőkanál vaj

két evőkanál étolaj

egy közepes fej vöröshagyma, finomra aprítva

két-három gerezd fokhagyma

egy kiskanálnyi curry paszta, ha nincs, simán lehet curry por is és két centi friss gyömbér

kb. hetven dkg répa, fél centisre karikázva

kb. negyven dkg karfiol, diónyi rózsákra szedve

öt dl víz

egy csapott evőkanál étkezési keményítő

két dl zsíros tejszín

egy marék, -kb. öt dkg- bébispenót

fél teáskanál citromlé

só, frissen őrölt bors

Egy két-három literes lábosban közepes lángon összeolvasztom a vajat az olajjal. Ráborítosm a hagymát, finoman sózom, öt-hat percig párolom. Réreszelem a fokhagymát, rádobom a curry pasztát -vagy megszórom curryvel és ráreszelem a gyömbért is- és egy-két percig pirítom, közben folyamatosan keverem. Hozzáforgatom a répát, megsózom negyed teáskanál sóval és újabb pár perc pirítás következik. Felöntöm a vízzel, lefedem és a forrástól számítva hat-hét percig főzöm. Közben többször átkeverem. Az idő letelte után a karfiolt is beleforgatom, majd további öt-hat perc főzés következik. Fedő alatt. Az a lényeg, hogy se a répát, se a karfiolt ne főzzük szarrá. Tudjátok. Maradjon kicsit ress...

Ha ressre puhult minden, egy tálkában a keményítőt keverjük csomómentesre a tejszínnel, majd sűrítsük be vele a főzeléket. Amint besűrűsödött, húzzuk le a tűzről. Keverjük bele a spenótot, ízesítsük citromlével, sózzuk, borsozzuk, ha kell. 

Remek böjti eledel. 

Na puszi.