Egyszerűen mángold, egyszerűen főzelék

mángold.jpeg

Nem az évszázad összeesküvés elméletéről fogom lerántani a leplet, de ha valaki utálja a spenótot, az a mángoldot sem fogja szeretni. Álszentség lenne azt állítanom, hogy már gyerekkoromban is mángoldot ettünk mángolddal, mert nem lenne igaz, de mentségünkre szóljon, hogy nagyon nem is lett volna rá lehetőség. Akkoriban ez sem volt ennyire elterjedve a mindennapokban, mint manapság. Gyakran elgondolkodom azon, vajon még mit lehet előrántani onnan, ahol azokat az élelmiszereket őrzik, melyek egyszer már megélték reneszánszukat és csak reménykedni tudok, hogy a mangalica nem falt fel mindent amíg arra várt, hogy sorra kerüljön. A mángold parajjal való hasonlósága nem csak ízében, de felhasználásában is sok közös pontot mutat. Főzeléknek, lepénybe, köretnek használják leginkább, de ízesíthetünk vele burgonyapürét, sós rétest is. Tekerhetünk bele tölteléket, készíthetünk belőle krémlevest, szóval felelőtlenség lenne csak legyinteni rá és szimplán nyúlkajának minősíteni. 

Recept

Hozzávalók 2 főre

fél kg mángold levél 

1 ek cukor

2 dkg vaj

1 ek olíva olaj

2 gerezd fokhagyma

2 dl főzőtejszín

1 dl víz

1 ek étkezési keményítő

só, frissen őrölt bors, szerecsendió

pár csepp citromlé

30 dkg rombuszhal, de bármilyen fehér húsú hal megfelelő

pár csepp olíva olaj

só, bors

Egy nagyobb fazékban vizet forralok. A mángold leveleket leszárazom, megmosom majd feldarabolom. Mondjuk falevél méretű darabokra. A lobogó vízhez hozzáadom a cukrot, majd a levelek vastagságától függően 4-5 percig főzöm őket. Szűrőbe szedem, lecsepegtetem. Ha nem egyből használom fel, hideg vízben lehűtöm, csepegtetem és használatig hűtőbe teszem. Amíg főnek a levelek egy nagyobb serpenyőben  összeolvasztom a vajat az olíva olajjal. Hozzáadom a fokhagymát és 1 percig alacsony lángon, folyamatosan kevergetve megfonnyasztom. Rádobom a mangoldot, sózom, borsozom. Feltekerem a lángot majd 1-2 perc alatt szépen összeforgatom őket. Ezután felöntöm a tejszínnel és fél dl vízzel. A maradék vízben feloldom a keményítőt és ezt is hozzáöntöm. Egyet forralok rajta, besűrítem, majd elzárom a tüzet. Szerecsendióval, citromlével és ha kell sóval, borssal utóízestem. Egy másik serpenyőt felhevítek. A halfiléket mindkét oldalukon sózom, borsozom. A serpenyőbe sütőpapírt teszek, megcsorgatom egy kevés olíva olajjal majd a halat ráfektetem. Ha bőrös, akkor először bőrös felével lefelé. Kb. 3 perc után óvatosan megfordítom majd a másik oldalon is sütöm nagyjából 2 percig. Ez függ a halszelet vastagságától. Frissen, együtt tálaljuk őket. 

Címkék: főzelék, mángold