Burgonyafőzelék fűszeres sütőtökkel, pisztáciával
Furcsa játékot űz velünk az időjárás. Már-már annyira kiszámíthatatlan, hogy bolond az, aki szembemegy vele. Én erről már régen letettem, így váll rántva vettem meg az idei első sütőtökömet. A válogatás során kicsit zavarba jöttem, mert csak bumszli, gigantikus méretű példányok voltak, de nem adtam fel a csatát, így a kupac alján megtaláltam azt a tököt, amire abban a pillanatban leginkább vágytam. Gyorsan hazarohantam vele, elkezdtem sütni és percek alatt odáig lettem meg vissza. Az ötfűszer illata lassan belengte a konyhát, aztán a lakást, aztán az egész emeletet és úgy éreztem, hogy ezt a csatát én nyertem meg. Ha már fúj a szél, hát ezt az illatot fújja!
Recept 2-3 főre
1,2 kg burgonya másfél centisre kockázva
1 fej vöröshagyma finomra aprítva
2 gerezd fokhagyma zúzva
3 ek olíva olaj
4 dl húsleves vagy víz
1 nagyobb babérlevél
fél citrom leve
1 tk só
frissen őrölt bors
40 dkg sütőtök hámozva, másfél centis kockákra vágva (én "nyak" részét használom, a hasát levesnek sütöm meg)
fél dl olaj
1 tk pirospaprika
1 tk kínai ötfűszer keverék
fél tk só
késhegynyi chilipor
1 tk tisztított pisztácia
A sütőt 220 fokra melegítem. Az olajat keverőtálban összekeverem a fűszerekkel (ötfűszer, só, paprika) beleforgatom a kockázott tököt és sütőpapírral bélelt lapos tepsire borítom. Elrendezem a kockákat és 8-9 perc alatt megsütöm őket. Amíg sül a tök, egy lábosban olajat hevítek, rádobom a hagymát, sózom és üvegesre dinsztelem. Hozzáadom a fokhagymát, ráborítom a kockázott krumplit és felengedem annyi húslevessel, ami éppen ellepi. Ez kb. 4 dl. Beleteszem a babérlevelet és fedő alatt 13-14 perc alatt megfőzöm. Vigyázok, hogy ne főzzem túl, maradjanak a burgonyák fogkemények. Ezután egy merőkanálnyit 2 evőkanál sült tökkel pürésítek, majd visszaöntöm az alaphoz. Elkeverem, citrom levével, sóval, borssal fűszerezem, ha kell. A pisztáciát durvára aprítom és pár perc alatt serpenyőben ropogósra pirítom. Tálalásnál az illatos, sült tököt a főzelék tetejére teszem, megszórom a pirított pisztáciával, finoman meglocsolom olíva olajjal és hümmögve elfogyasztom.